Népek Történelme
A SZLÁVOK TÖRTÉNELME
A napjainkban leginkább elfogadott elmélet szerint az indoeurópai eredetű szláv népek őshazája Belarusszia és talán Észak-Ukrajna lehetett, bár a korábbi szakirodalomban ettől eltérő – a Kárpátoktól északra, az Oderától a Dnyeperig húzódó – őshaza-rekonstrukciókat is ismerünk. Mindezek az őshazaelméletek azon alapulnak, hogy a szlávok kialakulását mocsaras környezethez kötik, de régészetileg egyelőre egyik sem igazolt. Egy harmadik elképzelés szerint a szláv őshaza a Kárpát-medence volt, ahonnan az avarok érkezése szorította ki a szlávokat. A Kárpát-medencében szintén kiterjedt mocsaras vidék volt, és nem mond ellent egyetlen ismert ténynek sem, illetve a korabeli forrásokkal is egyeztethető.
A törzsi szervezetben élő szlávokat innen valószínűleg a szomszédos germán népek elvándorlása mozdította ki; beköltöztek az elnéptelenedett területekre. Az is felmerült, hogy a bizánci írók a Sclavenoi népnevet egyfajta gyűjtőfogalomként használták,[2]továbbá a kelet-európai szláv népmozgás másként és lassabban zajlott, mint feltételezték (tekintettel a germán népelemekre és a steppevidék török népeire).
A szláv népvándorlás a 6. század végén kezdődött és elsősorban nyugati és déli irányú volt. A mai szláv népek ekkor még nem alakultak ki, nagyszámú törzs vett részt a vándorlásban. Nagy változást jelentett a szlávság történetében az avarok betelepülése a Kárpát-medencébe (568): Bizáncmeggyengítésével és a balkáni védelmi vonalak áttörésével elősegítették a dél felé vándorlást. E mozgások eredményeként a szláv törzsek fejlődése szétvált, és három csoportjuk alakult ki: előbb keleti és nyugati, majd a nyugatiból kiváló déli.
A szlávok vándorlása közben nagyon sok törzs különült el, köztük a scholz-törzs is. Őket is szlávoknak nevezzük, hiszen mindegyik altörzs a szláv főtörzshöz tartozott.
